< VISSZA

FILM/ZENE: Werckmeister harmóniák


magyar-német-francia-olasz filmdráma, 145 perc, 2000

Időpontok:

Rendező: Tarr Béla és Hranitzky Ágnes

Zene: Víg Mihály

Szereplők:
Lars Rudolph, Peter Fitz,Hanna Schygulla, Kormos Mihály, Kállai Ferenc, Lázár Kati, feLugossy László, Dzsoko Roszics, Derzsi János

A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van – hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is. Néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömeg követi az otromba szörnyet. Ez a furcsa állapot - az idegenek megjelenése és a rendkívüli fagy - megzavarja a kisváros békésnek amúgy sem nevezhető rendjét...

Tarr Béla sok fesztivált megjárt és izgalmas kritikai vitát kiváltó filmje Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye nyomán született. A rendező nemcsak Krasznahorkaihoz (a Sátántangó írójához, a Kárhozat társforgatókönyvírójához) ragaszkodott ebben a művében; sokadszor dolgozott együtt Hranitzky Ágnes vágóval, aki itt rendezőtársa is, Dobai Péterrel és Fehér Györggyel, akik itt forgatókönyvírótársai, Medvigy Gábor operatőrrel, aki itt egy hattagú operatőri csapatrésze, valamint Víg Mihály zeneszerzővel.

Víg Mihály filmzenéi az Őszi almanach óta elengedhetetlen részei Tarr filmjeinek (a Sátántangóban a főszerepet is ő alakította). A sokoldalú művész a nyolcvanas évek underground zenei életének meghatározó alakja, a Balaton és a Trabant együttes tagja, akiről nemrég egészestés portréfilm is készült. Számos további filmzenét is köszönhetünk neki, dolgozott Xantus Jánossal (Eszkimó asszony fázik, Rocktérítő), Szirtes Andrással (Ex-kódex) és Forgács Péterrel is (Saját halál).

A Werckmeister harmóniákról egy korábbi (operatőri) programunk számára írta Varga Balázs filmtörténész: Az azonosítatlan kelet-európai kisvárosban játszódó pusztulástörténet főszereplője, az egyszerű (sokak szerint félkegyelmű) Valuska a filmben megmutatott történéseknek (a forradalom, pusztulás, pusztítás vagy összeomlás előtt álló kisváros/közösség/világ haláltáncszerű, feszült napjainak) nem központi szereplője, hanem csak megfigyelője. A filmben leggyakrabban őt követjük, a kamera vele együtt rója az utat, járja körbe a várost, szemléli az eseményeket. Ezt az elbeszélési alaphelyzetet nagyon markánsan támogatja a film képi stílusa és fényképezése. A Tarr-stílus védjegyének számító koreografált mozgások (kezdve a nyitójelenet kocsmai napfogyatkozás-performanszával vagy rítusával), a hosszú beállítások, a kitartott, szemlélődő tekintetet érzékeltető folyamatos kompozíció a körkörösség, a körbeforgás, a megállíthatatlan összeomlás felé haladó világ kivételes erősségű képi-elbeszélő eszközei. A kórházi pusztítás nagyjelenete (amit az el-elkalandozó főhőssel együtt követ a kamera) ennek a nagyon magas fokon koreografált és ritualizált világ-képnek a kvintesszenciája.

A vetítés együttműködő partnere a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum.

A vetítésre az Uránia FILM/ZENE sorozatának részeként kerül sor.
A teljes program elérhető itt.

A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Forgalmazó: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató