Animascope 7 // Best of METU Animation

A Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakjainak mustrája január 25-én

2022. január 25. 18:00 - 19:30

Helyszín: Díszterem

Ismét jelentkezik az Animascope, a hetedik kiadással! A 2014-ben indult, évente megrendezett programsorozat rövid kényszerszünet után ismét megnyitja kapuit az animációt kedvelő közönség előtt. Az elmúlt időszak nehezített körülményei ellenére is értékes animációs alkotások készültek a METU-n, ezek most végre nagyvásznon is láthatók lesznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Jó néhány közülük már sikeres fesztiválkörútját járja, míg mások nemrégiben nyerték el végleges formájukat, így premier vetítésként találkozhat velük a nagyközönség.
 
A filmek szerzői a METU animáció szakán 2020-ban és 2021-ben diplomázott alap- és mesterszakos hallgatók. A fiataloknak és felnőtteknek szóló válogatás a megszokott, széles műfaji skálával érkezik, a nézők elé tárva mindazokat a gondolatokat, töprengéseket, érzelmi állapotokat, életérzéseket, amelyek az elmúlt két évben foglalkoztatták az alkotókat. A filmeket rendezőként jegyző nevek mellett fontos kiemelni azokat is, akik értékes szakmai munkájukkal stábtagként segítették az alkotások elkészültét.
 
A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://cutt.ly/oIg58pE
 
Részletes program:

Ketten (4'18")
Rendező: Berta Viktória
Megunva az egyedüllétet, egy lány párt szeretne találni magának.

Calliope (8'29")
Rendező: Csánk Zsófia
Egy életunt férfi rátalál egy titkos klubra, ahol kielégítheti vágyait és új élményeket élhet át. Nem is sejti, hogy milyen bizarr és dekadens világ tárul fel előtte.

Adigo (6'42")
Rendező: Csóka Dóra
Egy vadász története, akit élte végéig kísértenek tettének következménye.

Az idegen fivér (6'30")
Rendező: Eckert Szonja
Űrbéli idegenek örökbe fogadnak egy, a pusztuló Földről érkezett árva kisfiút, aki szkafander-sisakját mindenhol magán hordja.

Sodrás (5'23")
Rendező: Eszes Fruzsina
Egy magányos fiatal lánynak választania kell két élete között.

A kisebbik rossz (10')
Rendező: Horesnyik Máté
Kelet-európai emberi kapcsolatok Hazai Attila novellái alapján. Nyers és realista történetek, amelyek hirtelen abszurddá változnak.

Már nem félek (4')
Rendező: Kardos Eszter
A félelem elkerülhetetlen része az életüknek. Ha elfogadjuk és tiszteljük egymás félelmeit, együtt tudunk nevetni rajtuk.

Inkognitó (7'35")
Rendező: Lantos Júlia
Egy fiatal lány ridegnek és romlottnak látja az őt körülvevő világot. Hidegháborúban él, ahol nem lőfegyver a harci eszköz, hanem az elidegenedés, az önzés, és az ember elértéktelenedése.

Sok (3'52")
Rendező: Muresán Gabriella
A vonaton utazó fiatal nő elmerül a gondolataiban, hogy felfedezze apátiájának okát és megoldást találjon rá.

Akárhová (6'50")
Rendező: Osztós Zsófia
Két testvér elszökik otthonról, de a maguk mögött hagyott erőszakos környezet az ő kapcsolatukra is komoly hatással lesz.

Utoljára ébren láttak (4'24")
Rendező: Scheffer Alexandra
A film szürreális helyzetek és történetek találkozása, melyeket a rendező álmai inspiráltak.

Glitch (6'16")
Rendező: Tóth Orsolya
Egy férfi egyre bizarabb dolgokat él meg átlagosnak induló napja során. Ő bolondult meg, vagy a világ körülötte?

Platón szobája (4'43")
Rendező: Varró Viktória
Emberek várakoznak egy végtelen folyosón, hogy befizethessék magukat az életükről szóló mozira.

Sunshower (9'15")
Rendező: Wator Ádám és Fekete Attila
Egy aszálytól sújtott disztópikus kisváros lakói egy bábuhoz fohászkodnak megoldásért.
 
A vetítés kétnyelvű, a filmek angol, illetve magyar felirattal láthatók.

További stábtagok
Blankó Eszeter / Boumalleh Klaudia / Chilton Flóra / Hortobágyi Eszter / Kulcsár Szilvia / Mészáros Eszter / Neszvecskó Noé / Ómolnár Panna / Páli Nikoletta / Soltész Noémi / Szűcs Írisz / Taubel Viktória / Tóth Eszter / Tóth Réka

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Metropolitan Opera 2021/2022

Exhibition On Screen 2022 tavasz

Uránia kávézó

Uránia Aranykönyv

MMA

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó, a mozi nyitvatartási ideje alatt ismét üzemel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató