Zsidó Művészeti Napok - Szó és Zene

2016. május 29. 19:00 - 21:00

Helyszín: Díszterem

Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és Barcza Horváth József

Négy kiváló magyar író olvassa fel egy-egy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus pedig zenével illusztrálja a felolvasásokat.

Nincs meghatározva a műfaj, a felolvasott szöveg lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is. A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva, vagy akár ellenpontozva az elhangzott szövegeket.
Az est két részből áll, mindkét részben két-két író olvas, majd a második rész végén, mindnyájan, mintegy fináléként, egy megadott témát dolgoznak fel.

Dés László az estről:
„Azt gondolom, hogy ez az est nagy ünnep lesz, a magyar kultúra ünnepe, sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, amelyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér.  A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt. ”
Esterházy Péter:
„Jó szívvel tudom ezeket az estéket ajánlani: nem én fogok szaxofonozni. És még más tréfák és szomorúságok is lesznek.”

Parti Nagy Lajos:
"Szóban is, zenében is sokszor léptem már fel nagyszerű kollégáimmal és barátaimmal, de minden új alkalom, épp ettől a társaságtól, egyedi és különleges, s azt hiszem, ebben bízhat a néző is - egy különlegesen jó estében. "

Spiró György:
„Szeretem, ha írás közben zenélnek, olyankor mindig eszembe jut valami; gondolom, ezzel a közönség is így van.”      

Závada Pál:   
"Ha megkérdeznének, kikkel szerepelnék legszívesebben közös színpadon, akkor az itt fölsorolt társakat feltétlenül az elsők közt említeném. De nem elsősorban a barátságaink, haverságaink miatt, hanem mert ha én a nézőtéren ülnék, akkor is rájuk lennék kíváncsi legelsősorban - és ehhez már inkább a minőségnek van köze, mint a személyes rokonszenvnek."          

Az esten fellépő művészek:

Írók:
Esterházy Péter
Parti Nagy Lajos
Spiró György
Závada Pál

Zenészek:
Dés László – zongora, szaxofon
Dés András - ütőhangszerek
Barcza Horváth József - bőgő


Jegyek a Zsidó Művészeti Napok, szervezésében válthatók, eléréséhez kattintson ide!
Jegyváltásra az Uránia pénztáraiban és weboldalán nincs lehetőség, megértésüket köszönjük.



Vissza a teljes programhoz

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása