18. Román Filmhét

Hat új alkotás a román filmművészet elmúlt két évéből október 14. és 19. között

2024. október 14. - 2024. október 19.

Helyszín: Díszterem és Csortos terem


Idén is lesz Román Filmhét az Urániában! Október 14-19. között hat fontos filmet mutatunk be az új román mozitermésből. Itt lesz a „kortárs román film legpunkabb, legpimaszabb fenegyerekének”, Radu Judénak számos fesztiváldíjat nyert filmje a Ne várjatok túl sokat a világvégétől, és a román újhullám első cannes-i sikerét arató Cristi Puiu (Lazarescu úr halála, 2005) új alkotása is, az MMXX. Két nagyon érdekes dokumentumfilm is szerepel a válogatásban. A Nasty a 70-es évek román teniszező világsztárjáról, Ilie Nastaseéról szól. Ez lesz a sorozat nyitófilmje, amelyre várjuk a társrendezőt, Tudor Giurgiut is. A másik doku, a Forradalmak között az iráni (1979) és a romániai (1989) forradalmat és a két ország társadalmi jelenségeit hasonlítja össze női szemmel, két egykori orvosi egyetemista hallgatótárs és barátnő, egy román és egy iráni hölgy levelezése tükrében. A Moldovai Köztársaságból érkező film, Az életvonal nélküli ember is igaz történetet dolgoz fel: a pingpong-edzőautomata  feltalálójának hányattatásairól szól. Vendégünk lesz a rendező és a film operatőre is: Adriana Vasilcov és Eugeniu Dedcov. A cannes-i Fipresci-díjas Bogdan Mirică (Kutyák, 2017) pedig újabb kemény  filmmel képviselteti magát, egy bankrablás drámai következményeit meséli el a Boss című thrillerben.  

Október 14., hétfő

19:00
Nyitó vetítés: Nasty 
– Díszterem
dokumentumfilm, 2024, 107 perc
eredeti (román, angol, francia és spanyol) nyelven, magyar és angol felirattal
Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu
A vetítés utáni beszélgetés vendége a film társrendezője, Tudor Giurgiu.

Október 15., kedd

19:30
Az életvonal nélküli ember
/ Omul fără linia vieții – Díszterem
filmdráma, 2023, 93 perc
eredeti nyelven, magyar felirattal
Rendező: Adriana Vasilcov
A vetítés utáni beszélgetés vendége a film rendezője, Adriana Vasilcov és a film producere és operatőre, Eugeniu Dedcov. 

Október 16., szerda

19:00
Ne várjatok túl sokat a világvégétől
/ Nu aștepta prea mult de la sfârșitul lumii – Díszterem
szatíra, 2023, 163 perc
román és angol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Radu Jude


Október 17., csütörtök

19:00
Boss
– Díszterem
krimi, thriller, 2022, 126 perc
román nyelven, magyar felirattal
Rendező: Bogdan Mirică

Október 18., péntek

19:30
Forradalmak között / Între revoluții
– Csortos terem
dokumentumfilm, 2023, 69 perc
román és fárszi nyelven, magyar felirattal
Rendező: Vlad Petri

Október 19., szombat

15:00
MMXX
– Díszterem
filmdráma, 2023, 160 perc
eredeti nyelven, magyar felirattal
Rendező: Cristi Puiu

Jegyinformációk: 
Normál jegyár: 2500 Ft
Jegykedvezmények: Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1900 Ft-os áron válthatnak jegyet.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.


Kapcsolódó műsorok

18. Román Filmhét: Nasty

Dokumentumfilm a tenisz első "rocksztárjáról": Ilie Năstaseról/ Vendég: Tudor Giurgiu rendező /10.14

18. Román Filmhét: Az életvonal nélküli ember

Vendég: Adriana Vasilcov és Eugeniu Dedcov | 10.15.

18. Román Filmhét: Ne várjatok túl sokat a világvégétől

Radu Jude pimasz road-movie-ja |10.16.

18. Román Filmhét: Boss

Egy tragikus végű bankrablás lelki feldolgozása az elkövető oldaláról | 10.17.

18. Román Filmhét: Forradalmak között

Két barátnő levelezésében elevenedik meg a történelem | 10.18.

18. Román Filmhét: MMXX

Legújabb dramedyjében Cristi Puiu négy életképet tár elénk a 2020-as esztendőből | 10.19.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató