David Lynch útvesztőjében

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia vetítéssorozata

2019. április 5. - 2019. április 14.

Helyszín: Díszterem

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia Nemzeti Filmszínház vetítéssorozata négy ritkán, illetve rég nem vetített, a közelmúltban digitálisan felújított filmjén keresztül idézi meg David Lynch világát. A program a BUDAPESTI FOTÓFESZTIVÁL David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállításához kapcsolódik (Műcsarnok, 2019. március 1. – június 2.).

A David Lynch útvesztőibe bevezető, négyalkalmas vetítéssorozat a rendező első nagyjátékfilmjével indul. Az 1977-es Radírfej – szürreális álomképeivel, erős vizualitásával, sötét tónusaival és sajátos humorával – már felvillantja az életmű alapjegyeit. Ezt követi az 1990-es Cannes-i Filmfesztivál fődíját kiérdemlő – a hagyományos műfajok között lavírozó, kulturális utalásokban gazdag – Veszett a világ, amelyet további három Arany Pálma jelölés követett Lynch pályáján. A Tűz jöjj velem! a televíziós sorozatok történetében mérföldkőnek számító Twin Peaks sorozatból nőtt ki, amely a kilencvenes évek elején egy csapásra tömegek előtt nyitotta meg David Lynch szürreális világának kapuit. Vetítéssorozatunkat az 1997-es Lost Highway zárja, ennek kapcsán azt vizsgáljuk, meddig fokozható a Lynch-rejtély: eltévedünk-e a titokzatos motívumok és utalások, tükröződések és halmozások erdejében? A vetítések előtt filmtörténészek, filmesztéták mondanak bevezetőt.

PROGRAM:

Április 5., 20:30
RADÍRFEJ
amerikai film, 89 perc, 1977

Április 8., 20:00
VESZETT A VILÁG
amerikai film, 124 perc, 1990

Április 11., 20:00
TWIN PEAKS - TŰZ, JÖJJ VELEM!
francia-amerikai film, 130 perc, 1990

Április 14., 20:30
LOST HIGHWAY - ÚTVESZTŐBEN
amerikai film, 128 perc, 1997


A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

Jegyár: 1800 Ft

KEDVEZMÉNY
Aki az Uránia pénztárban felmutatja a Műcsarnokban megrendezésre kerülő David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítására megváltott jegyét, 1500 forintért vehet jegyet a David Lynch útvesztőjében vetítéssorozat valamelyik vetítésére (egy belépő egy kedvezményes jegy megváltására jogosít). A kedvezmény fordított irányban is érvényes: a Műcsarnok kiállítására 20%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet mindazok, akik jegyváltáskor felmutatják az Uránia David Lynch vetítéssorozatára megváltott mozijegyüket.


A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
>>Tovább a Fesztivál programjához>>

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2019. 


Kapcsolódó műsorok

David Lynch útvesztőjében: Radírfej

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia vetítéssorozatának első alkalma április 5-én

David Lynch útvesztőjében: Veszett a világ

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia sorozatában április 8-án

David Lynch útvesztőjében: Twin Peaks – Tűz, jöjj velem!

A BTF és az Uránia sorozatában április 11-én

David Lynch útvesztőjében: Lost Highway - Útvesztőben

A BTF és az Uránia sorozatában április 14-én

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató