Crossover Uránia - Zűrös Banda: 2021 lemezbemutató koncert

22 december 2021 19:00 - 20:30

Location: Díszterem

Az együttes a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott. A zenekar alapításban - a tagokat összekötő több éves barátság mellett - leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a magyar és a modern balkáni zenéért.

Első lemezük a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg 2015 szeptemberében. A megjelenés után szinte azonnal, igen erős nemzetközi mezőnyben felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Charts Europe-nak legjobb albumai közé. 

Zenéjükben a népzenei témák és dalok (magyar, szerb, macedón, bolgár, román) stílushűen szólalnak meg, miközben a ritmusszekció modernebb hangzással támasztja alá a gyönyörű dallamokat. 

2021 című második lemezükön már saját szerzemények is hallhatóak nem csak népdalfeldolgozások. A magyar nyelvű szövegek többségbe kerültek ezen a lemezen, de a zenében a balkáni vonal is megmaradt természetesen. Ez a lemez is WMCE toplistás lett, 2021. szeptemberében a világ 10. legjobb világzenei albumává választották Berlinben, az év végi összesítéseben pedig a 88. helyen végzett többezer lemez között.

Jegyár: 2.000 Ft 

Tovább a Crossover Uránia sorozat további programjához>>>

A koncertet támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások TámogatáskezelőEmberi erőforrások Minisztériuma        

Director:

Branka Básits – singing
Péter Bede – saxophone
Márton Deáky - saxophone, clarinet
BencBabcsán - saxophone, clarinet
Kornél Varga – guitar
Attila Boros – bass guitar
Ákos Kertész – drum

»Jun. 9. – Friday«
TicketsCall Us15:30     Csortos terem

Aftersun (12)

TicketsCall Us16:00     Díszterem

On the Wandering Paths (16)

TicketsCall Us16:00     Fábri terem

Julia(S) (16)

TicketsCall Us17:30     Csortos terem

Both Sides of the Blade (16)

TicketsCall Us18:00     Díszterem

The Little Gang (16)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

Book Club 2: The Next Chapter (12)

TicketsCall Us20:00     Díszterem

Joyride (16)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

Asteroid City (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

The Crime Is Mine (12)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2022-23 borító

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events

2023.06.09 20:00 - 21:45
Filmhu Film Klub: Wandering Leaves
2023.06.12 20:00 - 22:30
Caravaggio
2023.06.16 20:00 - 22:00
The Duke
2023.06.17 17:00 - 18:45
Brazil Five Times: Vermelho Monet
2023.06.17 19:30 - 22:00
The Lost Leonardo - Pre-premier
2023.06.18 18:00 - 19:45
Italian Journey: Good Gals
2023.06.19 19:00 - 21:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy