Defekt - Fazekas Lajos filmrendező munkáiból

Balázs Béla-díjasokat bemutató sorozatunkból

20 april 2018 18:00 - 19:30

Location: Díszterem

A sorozat április 20-án, pénteken 18 órakor indul, az este főszereplője Fazekas Lajos filmrendező-operatőr. A változatos életművet felmutató alkotó Herskó János osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1967-ben forgatta első nagyjátékfilmjét, a Lássátok, feleim!-et. Későbbi mozifilmjei – az 1974-es Ámokfutás és az 1980-as Haladék – mellett sokat dolgozott a televíziónak, ahol olyan produkciók fűződnek nevéhez, mint a legendás Kisváros sorozat epizódjai. Az Urániában Defekt című, fekete-fehér horrorfilmje kerül vászonra a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról. Az erős idegzetűeknek szánt darab igazi kuriózum, amelyben olyan színészek remekelnek, mint az ifjú Kern András, Gyöngyössy Katalin, Márkus László, Szabó Gyula és Kézdy Görgy. A mű eredetileg a televízió számára készült, de később, 1985-ben a mozikban is bemutatták. A vetítést követő beszélgetés vendége a rendező.

Defekt

magyar horrorfilm, 1977 (1982), 70 perc
Magányosan autózó nők sorozatos eltűnése kelti fel egy fiatal, ambiciózus rendőr figyelmét. Ezért a soron következő ünnepen járőrözni megy kollégájával, hogy megoldja a rejtélyt. Egy elhagyatott útszakaszon defektes, törött kocsit találnak, aminek gazdáját nem sikerül felkutatni. Miközben a tulajdonost keresik, egy nő jelentkezik a rendőrségen, hogy éjszaka megölt egy ismeretlen férfit.

A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével vagy személyesen a jegypénztárban van lehetőség.

»Apr. 20. – Saturday«
TicketsCall Us13:30     Csortos terem

Semmelweis (12)

TicketsCall Us13:45     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:30     Díszterem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us15:30     Fábri terem

Bernadette (12)

TicketsCall Us16:00     Csortos terem

FILM/MUSIC: Ennio Morricone (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

Origin (12)

TicketsCall Us19:00     Csortos terem

Cocorico (12)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

MET 2023/24 - Giacomo Puccini: La Rondine

TicketsCall Us20:15     Fábri terem

Back to Black (16)

TicketsCall Us20:45     Csortos terem

Pelikan Blue (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/MUSIC: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
Italian Journey: Last Night of Amore
2024.04.22 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: On Body And Soul
2024.04.23 19:30 - 21:30
FILM/MUSIC: Films by Péter Forgács
2024.04.24 19:00 - 21:30
FILM/MUSIC: TÁR
2024.04.27 19:00 - 21:40
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy