Bokros jelentések - filmvetítés és beszélgetés

A Bokor közösség hányattatásairól szóló film

17 january 2018 18:00 - 20:30

Location: Díszterem

Varga Ágota dokumentumfilmje a Bokor közösség hányattatásait mutatja be állambiztonsági iratok, érintett megszólalók, archív videó-és filmrészletek felhasználásával. A vetítés utáni beszélgetésen részt vesz Dr. Virág András történész, kutató, a beszélgetés moderátora, Varga László kaposvári megyéspüspök, Benyhe Bernát történész-tanár, Bokor tag, Dr. Vörös Géza, történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetője, Butsy Lajos fegyházlelkész, Bokor tag, Szabó Gyula mezőörsi plébános, tudományos kutató, Modok Árpád, a Győr-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztály, egyházi reakció vonalán főoperatív tiszt /tartótiszt/ (1968-1987), kiemelt főoperatív, értékelő tiszt (1988-1991), valamint Varga Ágota, a film rendező-producere.

Az egyházak elleni akciók, ezen belül is a katolikus egyház elleni tevékenység különleges helyet foglaltak el az állambiztonság munkájában, a kommunizmus évtizedeiben. A tartótiszt c. és az Operatív érték – a besúgottak c. a Médiatanács által támogatott dokumentumfilmek után most a Bokor közösség hányattatásait mutatja be Varga Ágota, állambiztonsági iratok, érintett megszólalók, archív videó-és filmrészletek felhasználásával. A megyei egyházi irányításban szerepet betöltő egykori tartótiszttel is megtörténik a szembesítés és megszólal egy egykori beszervezett ügynök is.  Bocsánatot kérek – elhangzik kétszer is a filmben.

Ma van Bokorportál, évente Bokor ünnep, Bokor tábor, iskola Mezőörsön, és sok-sok karitatív tevékenység.

Director: Varga Ágota

Író: Varga Ágota
Szerkesztő: Varga Ágota, Koncz Gabriella
Operatőr: Markert Károly
Zeneszerző, zenei szerkesztő: Krulik Zoltán
Vágó: Koncz Gabriella


További alkotók: Varga Botond munkatárs, Fabók István gyártásvezető, Dobronay László segédoperatőr, Zalányi László hangmérnök, Faludi Sándor hangmérnök

»Jul. 29. – Tuesday«
TicketsCall Us17:30     Díszterem

Rodrigue in Love (16)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

The Braid (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

To A Land Unknown (16)

TicketsCall Us17:45     Csortos terem

Kyuka: Before Summer's End (12)

TicketsCall Us19:30     Törőcsik Mari terem

Shepherds (12)

TicketsCall Us19:30     Díszterem

Goebbels and the Führer (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

F1 (12)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

How Could I Live Without You? (12)



Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: Summer opening hours from June 26 to August 28, 2025! During this period, the box office opens on weekdays at 4:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy