Roman Anzix

Screening series

4 december 2017 - 21 may 2018

Location: Díszterem

EGY VÁROS A FILMEK TÜKRÉBENRómai anzix program (pdf)

Az Uránia Nemzeti Filmsznház és a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésében megvalósuló vetítéssorozat főszereplője a világ egyik kulturális fővárosa, Róma. Hogyan látták és láttatták az Örök várost a filmművészet klasszikusai, köztük a neorealizmus mestere, Vittorio De Sica; a város szerelmese és a modernizmus halhatatlan szerzője, Federico Fellini; a horrorfilm óriása, Dario Argento; és mit tart belőle érdekesnek a kortárs filmművészet, többek között az Olaszországban élő és alkotó Ferzan Özpetek vagy éppen a Fellini nyomdokain járó Paolo Sorrentino? A tizenegy részes, december 4-én induló és május végéig tartó sorozat vetítéseire - a két ráadás kivételével - hétfőnként, 18:30-as kezdéssel kerül sor. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük. A műveket meghívott vendégeink, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra jó ismerői mutatják be a közönségnek.

 

 



Részletes program:

December 4., hétfő, 18:30
A sorompók lezárulnak / Umberto D. (olasz film, 1952, 91')
Rendezte: Vittorio De Sica
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
A sorozatot megnyitja: Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultőrintézet igazgatója
Vendég: Pintér Judit filmkritikus
December 28.,  csütörtök, 16:00
Római vakáció / Roman Holiday (amerikai-olasz film, 1953, 118')
Rendezte: William Wyler
Vetítés angol nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Buglya Zsófia az Uránia programigazgatója

Január 15., hétfő, 18:30
Fortunata (16) (olasz film, 2017, 103')
Rendezte: Sergio Castellitto
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója

Január 28., vasárnap 19:00
Az édes élet / La dolce vita (16)(olasz-francia film, 1960, 174’)
Rendezte: Federico Fellini
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Michele Sitá irodalom- és filmtörténész

Január 29., hétfő, 18:30
Fellini Rómája / Roma (16)(olasz-francia film, 1972, 128')
Rendezte: Federico Fellini
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Báron György filmkritikus

Február 19., hétfő, 18:30
Mennyire szerettük egymást / C'eravamo tanto amati (olasz-francia film, 1974, 119')
Rendezte: Ettore Scola
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Bárdos Judit filmesztéta

Március 6., kedd, 20:45
Tenebre (olasz film 1982, 101')
Rendezte: Dario Argento
Vetítés eredeti (angol-olasz-spanyol) nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Varga Zoltán filmtörténész

Március 26., hétfő, 18:30
Kedves naplóm / Caro Diario (olasz-francia film, 1993, 100')
Rendezte: Nanni Moretti
Vetítés eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Vincze Teréz – ELTE Filmtudomány Tanszék

Április 23., hétfő, 18:30
Tudatlan tündérek / La fate ignoranti (16)(olasz-francia film, 2001, 106’)
Rendezte: Ferzan Ozpetek
Vetítés eredeti (olasz-török) nyelven, magyar felirattal.
Vendégek: Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója és Csantavéri Júlia filmtörténész

Május 7., hétfő, 18:30
Amit csak akarsz / Tutto quello che vuoi (olasz film, 2017, 106')
Rendezte: Francesco Bruni
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
Vendég: Giovanni Cataluccio, a Budapesti Olasz Kultúrintézet  munkatársa
Május 21., hétfő, 19:00
A nagy szépség/ La grande bellezza (16)(olasz film, 2013, 141')
Rendezte: Paolo Sorrentino
Vetítés olasz nyelven, magyar felirattal.
A vetítés előtt Michele Sitá irodalom- és filmtörténész mond bevezetőt

A vetítésekre az egységes kedvezményes jegyár: 1000 forint
További kedvezmények nem érvényesek.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.


Related shows

Roman Anzix: Umberto D.

On 4th of December at 6.30 pm

Roman Anzix: Roman Holiday

Hollywood's Rome - on December 28, 4pm

Roman Anzix: Fortunata

(16)
January 15, 2018, 6.30pm

Roman Anzix: La dolce vita

(16)
Italian beauty - Fellini's iconic movie - January 28, 2018, 7 pm

Roman Anzix: Fellini's Roma

(16)
January 29, 2018, 6.30 pm

Roman Anzix: We All Loved Each Other So Much

February 19, 2018, 6.30 pm

Roman Anzix: Tenebrae

Giallo by Dario Argento - March 6., 2018

Roman Anzix: The Ignorant Fairies

(16)
April, 23, 2018, 6.30 pm

Roman Anzix: Dear Diary

March 26, 2018, 6.30 pm

Roman Anzix: Everything You Want

Mai 7, 2018

Roman Anzix: The Great Beauty

(16)
Stories about the elit of Rome by Paolo Sorrentino - May 21, 2018, 7 pm
»Mar. 29. – Friday«
TicketsCall Us10:30     Fábri terem

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk (G)

TicketsCall Us10:30     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us12:00     Fábri terem

Dance First (16)

TicketsCall Us13:15     Csortos terem

The Flying Classroom (12)

TicketsCall Us14:00     Fábri terem

Smoke Sauna Sisterhood (16)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Whale Nation (12)

TicketsCall Us17:00     Csortos terem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

It's Not the Time of My Life (16)

TicketsCall Us19:45     Csortos terem

Perfect Days (12)

TicketsCall Us20:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/MUSIC:2001: A Space Odyssey
2024.04.10 19:30 - 22:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy