TISZTELT KÖZÖNSÉGÜNK!

A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről és az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet a 2020. november 4-én kihirdetett vészhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló rendeletek értelmében az Uránia Nemzeti Filmszínház a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig felfüggeszti működését. A hatályos előírásoknak megfelelően a filmszínház – beleértve valamennyi közönségforgalmi teret és a kávézót is – ebben az időszakban zárva tart. 
A meghirdetett programok többsége új időpontban kerül megrendezésre, néhány pedig elmarad.

Új időpontban lesznek láthatóak:

az Itáliai utazás sorozat hátra lévő vetítései: Marianna Ucrìa (2020.11. 30.), A Sanità negyed polgármestere (2020.12. 14.), Finzi-Continiék kertje (2020.12. 28)
a Filmek vonzásában – Öt film Szabó István ajánlásával című sorozat vetítései: Körhinta (2020.11.19.), 8 és ½ (2020.11.23.), Andrej Rubljov (2020.12.02.), A nap vége (2020.12.04.)
Eszmélet után I-IV. Elégia József Attiláról - Jelenczky István dokumentumfilmje (2020.11. 22.)
Nem, nem, soha I-II. "Isten az igaz ügyet nem hagyja el" - Jelenczky István dokumentumfilmje  (2020. 12. 19.) és a Nem, nem, soha III- IV. "Isten az igaz ügyet nem hagyja el" - Jelenczky István dokumentumfilmje  (2020. 12. 20.) - - mindkét előadás az eredetileg meghirdetett időpontokban illetve ismétlésben január 16-án és 17-én online vetítésben megtekinthető.
Mindez világ örvendezzen! - Bognár Szilvia és Szalóki Ági koncertje (2020.12.13.)
Beethoven 250 – Az összes cselló-zongora mű I-II. Szabó Ildikó és Lajkó István koncertje (2020.12.16.; 2020.12.17.)

Az új időpontokat a veszélyhelyzet megszűnte után jelöljük ki. A fenti előadásokra megváltott jegyek az új időpontokra változatlanul érvényesek. Visszaváltásra az új időpontok kijelölése után lesz lehetőségük azoknak, akik számára az új időpont nem felel meg.

Elmaradó programok:

A november 11-től meghirdetett műsorrendi vetítések elmaradnak. Az elmaradt előadásokra az online vásárolt jegyek árát az Interticket Kft. téríti vissza – a folyamatot az Uránia Nemzeti Filmszínház részéről elindítottuk. Az ügyintézés az Interticket Kft. leterheltsége miatt elhúzódhat, ezért szíves türelmüket kérjük.
Az elmaradt előadásokra az Uránia Nemzeti Filmszínház jegypénztárában megváltott jegyek a helyszínen, a filmszínház újranyitását követően válthatók majd vissza – kérjük, hogy a visszaváltáshoz a jegyeket, a nyugtát gondosan őrizzék meg! A pénztár a hivatkozott kormányrendeletben foglaltaknak eleget téve 2020. november 11-től zárva tart. Az újranyitásról a veszélyhelyzet alakulásának ismeretében, időben tájékoztatjuk nézőinket.

Az új fejleményekről, a zárva tartási időszak esetleges meghosszabbításáról weboldalunkon és hírlevelünkben adunk tájékoztatást. Kérjük, kövessenek minket!

Türelmüket, megértésüket köszönjük!
Reméljük, hamarosan viszontlátjuk egymást!
Vigyázzanak magukra, vigyázzanak szeretteikre!

Uránia Nemzeti Filmszínház

Budapest, 2020. november 18.

„Az ismeretlen Uránia” – Megjelent a Nemzeti Filmszínház gazdagon illusztrált monográfiája


Az ismeretlen Uránia - Fejezetek egy filmszínház történetéből
 címmel megjelent a Nemzeti Filmszínház gazdagon illusztrált, többszerzős monográfiája. A többéves kutató- és előkészítő munka eredményeként megvalósuló kötet a 122 éves Uránia ‒ eleinte: Tudományos Színház, később: filmszínház, ma: Nemzeti Filmszínház ‒, valamint a neki otthont adó móros-keleties épület, az idén 125 éves Rimanóczy-ház szövevényes múltjával ismerteti meg az olvasót. A könyv a Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. kiadásában, a Méry Ratio kiadó gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával látott napvilágot, és a kiadó forgalmazásában lesz kapható. 

2021. április 8.

Fotó: Oravecz István. Copyright Uránia

„Kik és milyen célból építették ezt a különleges épületet? Honnan ered móros jellege, mik lehettek előképei? Ha mulató volt eredetileg, hogyan lett belőle 1899-ben jeles tudósaink összefogása nyomán Tudományos Színház? Mivel foglalkozott a gyakorlatban ez az ős-Uránia, amelyben »a legelső magyar filmlaboratórium« is működött, és amelynek az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmet, A tánczot köszönhetjük? A táncművészetnél maradva: mikor és milyen alkalomból lépett fel az Uránia színpadán Isadora Duncan? Hogyan alakult az intézmény sorsa később, amikor a magyar némafilm fénykorának gálamozijaként több Korda-film ősbemutatójának helyszíne is lett? Miként igazodott ez az »új« Uránia – immár a filmélet reprezentatív helyszíneként – a huszadik századi magyar történelem drámai fordulataihoz, és ki mindenki fordult meg a falai között a magyar filmtörténet, kultúrtörténet, politikatörténet szereplői közül? Magyarán: milyen örökséget hordoz ez az építészeti és kulturális kincs, amely ma Nemzeti Filmszínházunk?” (részlet a fülszövegből)

My Life as a Comedian - Pre-premiere

(16)
Novelist Jonas Gardell adapts his own bestseller about growing up in 1970s-era Sweden.

Spiral - Pre-premiere

(16)
The film is a love triangle starring Golden Bear winner protagonists Alexandra Borbély and Bogdan Dumitrache.

Fellini of the Spirits

(12)
Discovering of Fellini's secret inner world

Up from the Streets: New Orleans: The City of Music

(12)
Up From The Streets explores the unparalleled, historical musical heritage of New Orleans

The New Bauhaus - The Life & Legacy of Moholy-Nagy

(12)
A film about the the innovative artist and educator, Moholy-Nagy Lászlóról

Maledetto Modigliani

(12)
On the cinema show again from May 8th

At Eternity's Gate

(12)
The Oscar-nominated role of Willem Dafoe as Van Gogh

Peggy Guggenheim: Art Addict

(12)
From May 7 in the program again

Charlatan

(16)
The life of a Czechoslovak herbalist rich in successes and failures

Preparations to Be Together for an Unknown Period of Time

(16)
Lili Horváth's awardwinner paranormaly love story

An Officer and a Spy

(12)
Directed by Roman Polanski

Színház Tele Vízióval - Mihail Sebastian: Vakációsdi

on 19th of May at 7 pm

Crossover Uránia / Zoord - lemezbemutató koncert

Zoord lemezbemutató koncert május 28-án

Összhang: Easy Lessons (12)

Online vetítés akadálymentesített felirattal május 7-én

Összhang: Liza the Fox- Fairy (16)

Online vetítés akadálymentesített felirattal május 14-én

Maszkviselés és egyéb járványügyi intézkedések

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Uránia Nemzeti Filmszínház Online

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Látótér - Alkotóportrék

Színház Tele Vízióval 2021.

 Itáliai utazás 2019/2020

 Összhang - vetítéssorozat akadálymentesített magyar felirattal. 2019. Ősz

Uránia Aranykönyv

MMA

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás és Emeleti kávézó: Az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy